Egy antik ajtó új élete

Környezettudatosság, praktikum és dizájn – avagy egy régi ajtólap 2. szülinapja.

Mostani bejegyzésünkben megpróbáljuk lépésenként bemutatni egy antik ajtólap felújítását és átalakítását tolóajtóvá. Tarts velünk!

Első lépés egy megfelelő méretű és típusú ajtólap felkutatása. Az ajtólap legyen legalább 10-20 cm-rel szélesebb, mint a nyílás ami elé kerülni fog és magasabb is, hogy legyen hely a sín felfúrásának. Ez esetben egy fürdőszoba elé kerestünk ajtólapot, ahol a fény áteresztése is fontos szempont volt, ezért olyan ajtólapot kellett keresnünk ami felül üvegbetétes.

Hosszas keresgetés után sikerült ezt a példányt fellelni:

Kicsit ijesztő a látvány, van rajta mit csinálni, de a látvány ellenére is jó alap az elképzelés megvalósítására!

Indulhat a munka! Első lépés az ajtón található több évtizednyi kosz, felvált festékréteg és a mindössze 2 mm vastag üveg eltávolítása.

Egy jó példa arra, hogy mitől is élő anyag a fa 🙂

A következő lépés a az ajtólap aljának, tetejének és az oldalsó falcoknak a levágása, hogy mindenhol sík és párhuzamos éleket kapjunk. A vágást megelőzően a régi – egyébként igazán csodálatos – diópántokat kell eltávolítani.

Kézi körfűrésszel és megfelelően rögzített vezetővel vágtunk. A vezetőt főleg a hosszanti ( 2 m feletti ) vágás esetén kell körültekintően rögzíteni, hogy valóban egyenes legyen a vágás és szép párhuzamos az ajtólap két oldala.
Pánt eltávolítás flex, véső és kézifűrész segítségével

Ha ezzel megvagyunk, jöhet az egész procedúra talán legkellemetlenebb része: az ajtólapon található több évtized alatt számos rétegben felkerült különböző színű és minőségű festékréteg eltávolítása 🙂

A kitartáson túl az alábbiakra lesz szükség:

  • drótkefe
  • spakli
  • hőlégfúvó ( lehetőleg szabályozható hőmérséklettel)
  • porszívó

A kiszerelt zár helyére a leeső anyagból fűrész és véső segítéségével kialakítunk egy darabot amit be tudunk ragasztani.

Következő lépés a meglevő csapolások újrapozícionálása és megerősítése. Ehhez szorítókra, kalapácsra, méretre gyártott ékekre és faragasztóra lesz szükségünk.
A régi ajtólapok vésett csapolásánál azóta sincs jobb módszer, de az akkoriban használatos enyvek mára már elfáradtak, így az illesztések engedtek.
Az ékek levágása és a csiszolást követően jöhet a vágott élek letörése ( fózolás), ehhez kis egykezes marógépet használtunk

Kialakult a külméret és forma, jöhet a finom csiszolás, majd portalanítás után egy alapozó festés.


A rétegek közt finom visszacsiszolás után jöhet az egyedileg kikevert szín. A cél a csodálatos türkiz.

A kívánt szín elérése után jöhetett a fedő selyemfényű lakk réteg. Ez szintén visszacsiszolással 2 rétegben a köztes száradási idők pontos kivárásával.

Elkészítettük az 5*15 mm-es nútot, ami az alsó megvezetőhöz igazodik majd.

Lemértük a üveg behelyezésére szolgáló kazetták méretét és választottunk üveget a méretre vágáshoz. Nagyon sok szép üveg közül lehet választani, de amikor megpillantottuk ezt az art deco stílusút, nem volt több kérdés…

A gittezés helyett üvegezőléces megoldás mellett döntöttünk. Ehhez 12 méter üvegező léc legyártására volt szükség. Mivel a kazetták nem voltak teljesen egyformák, minden lécet egyedileg kellett gérbe vágni.

A léceket is pácoltuk és lakkoztuk.

A képen a levágott lécek sorszáma látható. Szokás szerint egy fadarabon jegyzeteltünk 🙂
Eljött a végső „összeszerelés” ideje, azaz a levágott üvegtáblákat behelyeztük, majd a sorszámozott léceket beszegeltük. Hurrá, kész az ajtó!
A görgőket, konzolt, sínt és az összes további szükséges alkatrészt ( alsó megvezető, végütközők, leesésgátlók, fogantyúk) már előzetesen megterveztük és legyártottuk, így már „csak” a felszerelés maradt.

Ez volt az „eredeti” állapot, ezt a hagyományos, nyíló ajtót cseréltük üvegbetétes tolóajtóra.

És az elkészült végeredmény:
A kész ajtó és boldog használója 🙂

Ha szeretnél hasonló ajtót, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 hozzászólás a(z) “Egy antik ajtó új élete” bejegyzéshez

  1. Szabó Zsanett avatar
    Szabó Zsanett

    Fantasztikus

  2. Kerekes Bela avatar
    Kerekes Bela

    Szep lett, latszik, hogy sok munka egy ilyen..